Idén karácsonykor legyél Te az, aki AD

Idén karácsonykor legyél Te az, aki AD

Idén karácsonykor legyél Te az, aki AD

 
Szeretem a karácsonyt, az összes sallanggal, csillivilli fényfüzérrel, giccses dekorációval, mindennel együtt. És nem kapok sikítófrászt, ha már novemberben elkezdik nyomni az a karácsonyi dalokat a rádióban, a szarvasos-mikulásos dekorációt az üzletekben, sőt. Szeretek időben felkészülni, van, hogy már novemberben elkezdem a bevásárlást, amellett persze, hogy azért lélekben is hangolódom az ünnepekre. A legjobb időszak, hogy (újra)kapcsolódjunk nemcsak önmagunkhoz, de egymáshoz is. 

 

Akik egy ideje követik a blogomat, biztos tudják, hogy az utóbbi pár évben mindig csináltam karácsonyi nyereményjátékot a facebook oldalamon, mert karácsonykor nemcsak kapni, de adni is szeretek. Jógastúdiókkal leveleztem, bloggerkapcsolataimat is bevetettem, teás céggel boltoltam, hogy minél többféle ajándékot tudjak kisorsolni az adventi időszakban. 
Idén viszont arra gondoltam, 
talán megpróbálhatom megfordítani a dolgokat: most  Titeket, olvasókat buzdítanálak arra, hogy ha lehetőségek van és szeretnétek idén másoknak adni, segíteni, kicsit a jógát így a matracon túl gyakorolni, akkor tegyétek meg!

Ehhez pedig én úgy próbálok hozzájárulni, hogy  lelkes oktatók segítségét kérve összegyűjtöttem néhány olyan jógastúdiót és -tanárt, akik  az ünnepek körül szerveznek valamilyen jótékonysági akciót, gyűjtést.

A felsorolás biztosan nem teljes, de örülök, hogy nemcsak budapesti helyszíneken lehet jó ügyekért tenni, hanem vidéken is. Bátran válogassatok a listából, azt gondolom, lehet találni olyan kezdeményezést, ami elfoglaltságaitoknak, lehetőségeiteknek megfelel.
Kellemes böngészést!

 

BUDAPEST

Ami már zajlik:

Segíts nekünk idén is segíteni, mantrás kedvezménykuponért!

szervező: Mantra Jógastúdió 

A cipősdoboz akcióba kapcsolódott be a Mantra is: vigyél be a stúdióba ajándékokat, amivel meg tudják tölteni a dobozokat. Lehet jó állapotú használt játék is, vagy vásárolhatsz újakat.
Ha szeretnél, készülhetsz kész, ajándékkal teli cipősdobozzal is, ehhez ITT találsz leírást.
Mit tesznek hozzá a mantrások?  December 19-én az összegyűlt ajándékokat kiegészítik (gyerekek életkorának megfelelően), becsomagolják és eljuttatják a gyűjtőpontra. 
Most még jobban meg is éri segíteni 🙂 A behozott ajándékért kapsz egy 10%-os kupont (fejenként 1db kupon), amit bérlet, alkalom, workshop vagy jógatábor befizetésnél tudsz felhasználni (több kupon nem vonható össze, illetve más kedvezménnyel sem összevonható).

Részletek IDE KATTINTVA. 

 

Adventi jótékonysági Kütyü gyűjtés

szervező: Aranycsillag JógaTér 

“Felajánlottam egy számítógépet egy autista csoportban és öt perc alatt többen is jelentkeztek rá…
Szívszorító történeteket ismertem meg. Egy autistának megnyugtató a kiszámíthatóság ami egy játékban megjelenik.
Az adományozót összekapcsolom telefonszámmal egy olyan családdal, akit megajándékozhat adventben.”

Infó, felajánlás IDE KATTINTVA. 

 

December 12.

Légy jó,tégy jót. Jógázzunk,segítsünk.

szervező: Boldizsár Szidónia Jógaoktató

Légy jó,tégy jót!
December 12.-én szerdán 19 órakor az 1. kerületi  Harmónia Fészekben lehet együtt jógázni a daganatos betegekért, hogy méltóságukat megőrizhessék életük utolsó pillanatáig. A jógaórán befolyt összeget a Hospice Alapítványnak ajánlják fel. Az ajánlott adomány: 2500 Ft.

Esemény linkje IDE KATTINTVA. 

 

December 12. 

Együtt “gyerekjáték”- Ajándékozzunk ünnepet a gyerekeknek

szervező: OMManna Hangterápia 

Egy óvodának szeretnének segíteni, hogy ott is legyen a fa alatt mindenkinek valami…
“Talán sokan nem tudják, de Budapesten működik egy óvoda, ahova nagyon mélyszegénységben élő vagy rászoruló gyermekek járnak! Sokan csak “hajléktalan ovinak” nevezik, de fontos megjegyeznünk, hogy NEM hajléktalanok. A kicsik minden nap tiszta ruhát és élelmet kapnak, és fürdetik is őket amennyiben szükséges. 
Az óvodának, a gyermekeknek nagy szüksége lenne: ruhákra, cipőkre, játékokra, fejlesztő eszközökre (Pl.: festék, rajzlapok, kifestők, ceruzák stb.), tartós élelmiszerre. ”
Ezen a decemberi hangfürdőn lehet adományokat vinni, és az ünnepek előtt eljuttatják a gyerekeknek.

Esemény linkje IDE KATTINTVA. 

 

December 15. 

Jógázz Most Másokért!

szervező: Infinity Stúdió

December 15-én, szombaton délután az Infinity Jógastúdióban a Gyömrői Kutyamentsvár számára gyűjtenek adományokat. A Gyömrői Kutyamentsvár már közel 30 éve minden idejét az állatoknak szenteli. Menti, segíti, támogatja a rászorulókat.
Ők közel 600 kutyuson segítenek. Segítsünk MOST mi is Nekik! 

Esemény linkje IDE KATTINTVA. 

 

December 16.

Xmas Yoga – jótékonysági Jóga a Dunán
(A38 Hajó)

szervező: Yoga Brunch Budapest

Az esemény keretein belül  ruhagyűjtést szerveznek , amit a rendezvény után a Dankó utcai óvodába juttatnak el rászoruló gyerekeknek. 
Ebben az évben csatlakozott az AdniJóga csapata is, akik hétről hétre azon dolgoznak hogy, olyan helyekre vigyék a jóga örömét, ahol a legnagyobb szükség van rá, de nem engedhetik meg maguknak, hogy jóga órákra járhassanak. A bevétel egy részével az ő működésüket támogatják.

Az esemény linkje, részletek IDE KATTINTVA. 

kép: Yoga Brunch -facebook

 

December 16.

Yoga Charity Day 2018
(DownDog Jógastúdiók)

szervezőDownDog Jógastúdiók

Idén először megrendezésre kerül a Downdog Jógastúdiókban a Yoga Charity Day 2018. Mind a hat budapesti DD stúdióban jógázhatsz ezen a napon és a jógaórákra befolyó összeget felajánlják a Kézen Fogva Alapítványnak, akik hátrányos, vagy fogyatékos helyzetben élő családok helyzetén segítenek. Az ajánlott adomány 2190 Ft, ami egy jógaóra ára, de természetesen ennél többet és kevesebbet is fel lehet ajánlani.
Lehetséges, hogy tárgyi adományra is lesz lehetőség, de ez még szervezés alatt áll. Ezen kívüli tárgyi adományok lehetnek: száraz, tartós élelmiszer, édesség, mosószer, tisztítószer.

Részletek az eseményről IDE KATTINTVA. 

 

December 16.

Évzáró Nyílt Délután

Szervező: Lelked Tükre Stúdió 

A Dhyānavindu-Āśramā ingyenes évbúcsúztatót tart a Lelked Tükre Stúdióban december 16.-án vasárnap 17:00 és 19:00 óra között.

A programok után zárásként egy kis beszélgetés mellett teával és vegán ételekkel kedveskednek. 
Könyvtáruk számára könyv- vagy egyéb adományokat elfogadnak.

Részletek IDE KATTINTVA.

 

December 17.

Élőzenés Karácsonyi Jótékonysági Jóga Dzsem
(Magyar Nemzeti Galéria Bálterem)

szervező: Vinyasa Flow Jóga Egyesület 

Az Egyesület idén is szintén a cipősdoboz akcióhoz kapcsolódva olyan karácsonyi cipősdobozokat gyűjt, amelyekkel a rászoruló gyerekekenek  felejthetelen lesz az idei karácsony! Ha inkább pénzt adnál, a Kuckó Önkéntes Programot támogathatod, akik állami gondozásban lévő gyerekeknek szerveznek programokat (korcsolyázást, fodrászt, élményeket). 
Az esemény linkje, részletek IDE KATTINTVA

Emellett az egyesület tanárai létrehoztak egy dec. 1-24. tartó eseményt a facebookon, Jógázz most másokért! névvel. Ide várják és gyűjtik a hasonló eseményeket, amiket most így Ti is megtalálhattok.

Részletekért KATT IDE. 

kép: VIFE – facebook

 

BIATORBÁGY

Már zajlik:

Adománygyűjtés 2018 -Enni Adok Ételdoboz

szervező: Namaste Yoga & Meditation

A stúdióban a Budapest Bike Maffia mellett egy helyi kezdeményezést is támogatnak, mert együtt könnyebb:

“Biztosan hallottatok már a Nagy utca 33. szám alatt lévő Enni adok ételdobozról, ami nem más, mint egy doboz, amelybe bármilyen tartós élelmiszert (liszt, cukor, só, tészta, lekvár stb.), házi készítésű főtt ételt, süteményt, zöldséget, gyümölcsöt, édességet lehet elhelyezni. Mindent, ami emberi fogyasztásra alkalmas.

A doboz a nap 24 órájában nyitva áll, bárki tehet bele élelmiszert, a rászorulók pedig naponta 3 darabot vehetnek ki belőle.

Az általatok felajánlott élelmiszereket mi heti több alkalommal elvisszük, s beletesszük a dobozba.
Várjuk minden jógaóra előtt vagy után adományaitokat, hogy segítsünk a rászorulóknak itt Biatorbágyon is.”

Részletek IDE KATTINTVA. 

 

GYŐR

Már zajlik: 

Jóga a matracon túl- Együtt-Másokért

szervező: Yoga Shala Győr

“Számomra az igazi jóga akkor kezdődik, amikor a matracom összecsavarom. Úgy gondolom, a karma jóga – a cselekedet jógája az, ami biztosan meg tudja változtatni az életünket. Ehhez persze támaszt ad a matracon végzett gyakorlás, de hiszek abban, hogy az igazi boldogságot nem lehet “egyénileg” elérni…”

A stúdióban a Megyei Gyermekvédelmi Központ Bóbita Különleges Gyermekotthona részére gyűjtenek különféle támogatásokat: az otthonban mindig nagy hasznát veszik a pelenkának, (különféle méretekben), popsitörlőnek, babaápolási termékeknek (fürdetőszer, popsikrém), bébiételeknek.
Arra kérnek Benneteket, ha módotokban áll, a bevásárlásaitok alkalmával, tegyetek a kosárba egyet – egyet a fentiekből, hogy egy picit segíthessék, könnyíthessék a hétköznapokat.

Emellett két állatokkal foglalkozó szervezet, a Győri Puha Praclik és a Nyuszimentő Alapítvány részére is várnak adományokat, hogy pontosan miket, IDE KATTINTVA lehet tájékozódni. 

 

SOPRON

December 15. 

Jótékonysági jógaest élő gitárzenével

szervező: Free Spirit Stúdió

Sopronban is gyűjtenek adományt helyi rászorulóknak december 15-én egy gyertyafényes, élő gitárzenés jógaóra keretében. Az esemény hetében egész héten várják a felajánlásokat a jógásoktól.

Részletek IDE KATTINTVA. 

 

kép: Free Spirit Studio – facebook

 

 

Kiemelt kép: Unsplash

 

Olvasnál még? 

Ha tetszett a poszt, kövess a facebookon isahol akár naponta találkozhatunk, olvasni-, nézni-nézegetni-, hallgatnivalót gyűjtök össze nemcsak jógáról, hanem mozgásról, egészségről, külső-belső szépségről – csak természetesen!

www.facebook.com/yogapopblog

Vagy csatlakozz a zárt jógás facebook csoportomhoz itt, hogy elsőként értesülhess jógás eseményekről: 

csajos jóga-jógás csajok

Facebook Comments Box