Ezért kezdtem bele a 40 napos meditációba, és itt tartok most

Ezért kezdtem bele a 40 napos meditációba, és itt tartok most

Ezért kezdtem bele a 40 napos meditációba, és itt tartok most

November 11-én belekezdtem egy 40 napig tartó meditációs gyakorlásba. 


Akik kicsit régebb óta olvassák a blogot, valószínűleg tudják, hogy bár időnként írok róla, és nagyon érdekel a meditáció, és a meditációs gyakorlatok, én magam viszonylag keveset gyakorolom. 

Aztán amikor megláttam ezt a programot, úgy éreztem, most van igazán szükségem rá. A november és a december nálam mindig elég hektikus szokott lenni, és gyakran éreztem azt az ünnepek közeledtével, hogy nem volt időm megélni a készülődés kellemes részét, az izgalommal teli várakozást, csak a rohanás, és a fejem főleg a mit-nem-intéztem-még el gondolatokkal volt leginkább tele. Nem igazán volt alkalmam megállni, lassítani, kicsit kiüríteni esténként a gondolataim, hogy helyet csináljak az ünnepnek…

 

 

Számomra ez  a meditáció pont ennek az ígéretét hordozza: lelassítani, felkészülni, helyet teremteni. Vagyis kicsit újjászületni.

Korábban részt vettem már 30 napos gyakorlós- vagy instagramon posztolós kihívásokon, a legtöbbet be is tudtam fejezni, de ez most azért más.

Sokan gondolhatják, hogy ja, meditálni könnyű, csak leülünk, om-ozunk párat és kész. A tapasztalat nálam azonban más mutat: meditálni (mert van ám különbség a meditációs gyakorlatok és a meditálás között), szóval meditálni nem is olyan egyszerű! Ebben a meditációban egy mantrát használunk, ami némiképp fogódzó, amellett, hogy gyönyörű, és én egyre jobban szeretem.

 

“HOGYAN MŰKÖDNEK A MANTRÁK?
A mantrák olyan formulák, melyek a fizikai és metafizikai törvények alapján
megváltoztatják az elme működési mintáit és kémiai folyamatait. Egy mantra ereje
annak hangrezgésén alapul. Jelentésük és ritmikus ismétlődésük által emelik a
tudatszintet, éppen ezért olyan hatásosak. ” (satnamjoga.hu)

 

A 40 napból eddig 10 telt el, és eddig minden este oda tudtam ülni a matracomra arra a negyed órára, ami alatt felkészülök és elvégzem a napi gyakorlást. Egészen más érzeteket tapasztalok, mint a fizikai gyakorlás során. Nekem sokkal több koncentrációt igényel, mint az ászanázás, de remélem, hogy idővel ebben is gyakorlottabbá válok. 

És hogy eddig mik a tapasztalataim? 

  • amellett, hogy úgy érzem , nehéz csinálni, nem adom fel, kitartóan csinálom
  • napközben több energiám van a szokásosnál
  • könnyebben alszom el (én esténként tudom végezni a napi gyakorlást)

 

Nagyon kíváncsian várom, mit hoz még a 40 napos gyakorlás! Ti csináltatok hasonló programot mostanában?

 

kép: satnamjoga.hu

 

AZ “ÚJJÁSZÜLETÉS 40 NAPOS GYAKORLÁS” EGY INGYENES ONLINE PROGRAM A SATNAMJOGA.HU SZERVEZÉSÉBEN, HA ÉRDEKELNEK A TOVÁBBI PROGRAMOK, VAGY SZERETNÉL KICSIT JOBBAN MEGISMERKEDNI A KUNDALÍNI JÓGÁVAL, KATTINTS IDE.

 

kiemelt kép:  Javardh – Unsplash

 

Olvasnál még? 

Ha tetszett a poszt, kövess a facebookon isahol akár naponta találkozhatunk, olvasni-, nézni-nézegetni-, hallgatnivalót gyűjtök össze nemcsak jógáról, hanem mozgásról, egészségről, külső-belső szépségről – csak természetesen!

www.facebook.com/yogapopblog

Vagy csatlakozz a zárt jógás facebook csoportomhoz itt, hogy elsőként értesülhess jógás eseményekről: 

csajos jóga-jógás csajok

 

Facebook Comments Box