Jógát szülinapra: ajándékOM

Jógát szülinapra: ajándékOM

Jógát szülinapra: ajándékOM

 

Nagyon régen, még mielőtt jógaoktató lettem, egyszer azt kértem a férjemtől szülinapomra, jöjjön el velem jógázni, úgy rendesen, stúdióba, órára. Titokban azt reméltem, ő is legalább annyira megszereti, mint én.

Ha ez a számításom nem is jött be teljesen, annyit azért sikerült elérnem, hogy az oktatóképzés ideje alatt hagyta, hogy néha rajta gyakoroljam az óravezetést. Az ötlet viszont, hogy együtt jógázzunk azzal – és kicsit ezt tovább gondolva inkább azokkal – akiket nagyon szeretünk, és pont a szülinapunkon, nem hagyott nyugodni. Így született meg a szülinapos jóga.

Sokáig nem volt rá megfelelő tér és idő, hogy ebből a projektből legyen valami állandó, most viszont minden együtt áll hozzá.

 

Befogadó helyszín.

Idő, hogy személyesre tudjam szabni.

Tapasztalat, amiből egy ideje oktatóként dolgozom. 

 

Hiszem, hogy rajtam kívül sokan vannak még, akik örömmel kapnának ajándékba jógát (vagyis feltöltődést, ellazulást, nyugalmat, levegőt, békét), és olyanok is, akik szívesen ajándékoznak is ilyesmit (akik nem szeretnek egy huszonkettedik felsőt, vagy negyvenharmadik fülbevalót venni az ünnepeltnek, hanem inkább élményt adnának).
Kicsit olyan, ez mint egy privát óra, ami csak Rólad, Rólatok szól, az igényeitekre hangolva, azért, hogy a szülinap ne feltétlenül egy nyomasztó számról szóljon, hanem befelé fordulva, mégis meghitten, baráti körben, úgy, hogy az aktuális kor megélésének szépségét felfedezhesd, vagyis egy picit újjá is születhess. 

 

Milyen is tehát egy szülinapi jóga?

Ászanák lassan, elnyújtózva, megélve, hosszan kitartva, vagy dinamikusan, áramolva, testet jól átmozgatva, ahogy szeretnéd, szeretnétek.

Légzőgyakorlatok a mozgással összehangolva, hogy kifújhass mindent, amire már nincs szükséged, és belélegezhesd azt az energiát, ami feltölt az előtted álló évre.

Relaxáció az ünnep, vagyis a Te ünneped, és a megújulás jegyében, a barátok, vagyis azok társaságában, akik mellett igazán el tudsz lazulni. 

 

 
Ha szeretnéd jógával ünnepelni a szülinapod, és  magadat lepnéd meg vele, írj nekem pár szót arról, milyen stílusban gyakorolsz, mik a kedvenc ászanáid, melyekkel vagy gondban, és rád szabom az órát! Hozd el a barátaid/barátnőid is, és összeállítok nektek egy olyan sorozatot, amely segítségével egymással is tudtok kapcsolódni. 
 
Meglepetésnek szánnád/szánnátok? Küldj(etek) emailt, amelyben picit bemutatod a szülinapost, és a meglepetés órát olyanra kreálom, amely méltó lesz az esemény megünnepléséhez.
 
A további praktikus információk elérhetők a programnak helyt adó Sólámpás Központ honlapján, vagy írj nekem: [email protected]
Gyere, ünnepeljünk együtt!
 
 

 

Olvasnál még? 

Ha tetszett a poszt, kövess a facebookon isahol akár naponta találkozhatunk, olvasni-, nézni-nézegetni-, hallgatnivalót gyűjtök össze nemcsak jógáról, hanem mozgásról, egészségről, külső-belső szépségről – csak természetesen!

facebook.com/yogapopblog

 
 
 
Facebook Comments Box