Ilyen a jógaóra, ahol akár egy cicát is örökbe fogadhatsz

Ilyen a jógaóra, ahol akár egy cicát is örökbe fogadhatsz

A kutyás jógáról már írtam korábban, úgyhogy itt az idő, hogy az egyre nagyobb teret nyerő, új állat+jóga trend, a cicás jóga is terítékre kerüljön.
Az USA-ban egyre több állatjóléti szervezet és jógastúdió szervez közösen jógaórákat akár a stúdiók saját berkein belül, vagy közösségi házakban.

New YorkbanMeow Parlour cicabarát kávézó,  WashingtonbanCrumbs & WhiskersLos Angelesben pedig a felkapott, közösségi munkatérként is funkcionáló, szintén macskakompatibilis kávézó, a Charm Kitty ad otthont rendszeresen cicás óráknak, ami most már trend a trendben 🙂 A legtöbb órán a résztvevő cicák akár örökbe is fogadhatóak!

Long Islanden egy helyi fitneszteremben Lianna Halko jógaoktató tartott először cicás jógát, egy állatvédő szervezettel karöltve. Nagyon hálás a főnökének, hogy hajlandó volt befogadni egy ilyen állatos jógaórát (a tulaj valószínű aztán nem bánta meg, hogy igent mondott erre az első hallásra talán őrült ötletre, mert az óra havi rendszerességűvé vált és volt olyan hétvége, amikor kettőre is igény mutatkozott).  Egy órán egyébként kb. 15-20 fő tud egyszerre részt venni. Amikor mindenki elhelyezkedett, szabadon engedik a cicákat. Lianna szerint inkább informális az ilyen cicás óra, bátran lehet lefelé néző kutya közben felkapni egy kis plüssegérkét és elhajítani, hogy a cicák kergessék kicsit a teremben. Természetesen néhány lelkes önkéntes azért segít, hogy minden rendben menjen, előre elhelyeznek pár játékot a cicusoknak, és egy macskaalom is helyet kap a sarokban. 

https://www.instagram.com/p/BZuc_rjhMMS/

Nem kifejezetten erősítő jógaórára kell gondolni, inkább játékos, kímélő mozgás, és a gyakorlók sem veszik magukat közben túl komolyan, az ellazulás a cél, és az állatok ebben segítenek. A cicás jógaóra mindemellett jó ügyet szolgál. (Lianna egyébként erős Vinyasa flow órákat tart, és a cicás jóga szerinte azért is szuper, mert így kezdők is meg tudnak ismerkedni ezzel a stílussal, ez az óra bárki számára nyitva áll). 

A cél tehát itt az, hogy gazdit találjanak az árva cicáknak, és felhívják a figyelmet az állatjóléti szervezetek munkájára.

https://www.instagram.com/p/BZUkpuNAVv1/

Kansasban is akadnak már követői a cicás jóga “mozgalomnak”,  a Lawrence Humane Society nevű szervezet is szervezett már hasonlót. Nehezen találtak ugyan helyet az eseménynek, de amint ez is megoldódott, ott is igen gyorsan betelt az óra.

Mit gondoltok, nálunk is ilyen népszerű lenne? 

 

forrás
kiemelt kép:  Japheth Mast / Unsplash

 

Olvasnál még? 

Ha tetszett a cikk, kövess a facebookon isahol akár naponta találkozhatunk, olvasni-, nézni-nézegetni-, hallgatnivalót gyűjtök össze nemcsak jógáról, hanem mozgásról, egészségről, külső-belső szépségről – csak természetesen!

www.facebook.com/yogapopblog

 

Facebook Comments Box